Isten hozott !

 Itt ,a  blogban legfelül mindig az utolsó írásomat olvashatod, de alul az " Írásaim " - ra kattintva, belelapozhatsz korábbi gondolataimba, betekinthetsz és hívlak is betekinteni az érzéseimbe. Hisz minden rezdülésünk összekapcsol Bennünket . S meglehet, csupán  egyetlen gondolat energiája rezonál Benned majd, az a bizonyos rezgés már nem volt céltalan.

Szélviharban....

Nézem a fákat odakint. Ülök a szobában és nézem a fákat odakint. Csavarja , tépi a szél a hidegre dermedt ágakat, egy -egy rövid pillanatra alábbhagy, de aztán újra , s talán még nagyobb erővel. A bejgli tészta bedagasztva pihen a hűtőben , a töltelékek a teraszon hűlnek macska-és szélbiztosan letakarva, a férfi szakasz pedig a tévé elé kucorodva Forma1 lázban egyként várja az izgalmak végét, ami  a vasárnapi húsleves ízes, gőzölgő ígérete is egyben.
Kicsit nyűgösebben, kicsit fájósabban, de mégis elszántan belevetettem magam a bejgli projektbe, mert bármilyen sok is az asszonyi házimunka közben , mégis valahogy okoz egyfajta kéjes érzést elmerülni a családnak készülő finomságok készítésében. Mert adni jó.
..Szóval még van pár kör hátra és félúton míg érlelődik a kelt tészta , pihenek egyet itt a kis szobában elvonulva.
..és nézem a fákat odakint ..
Be akartam csukni a szemem és szenderegni egyet , még a kötényt is magamon hagytam..tényleg csak pár percet, de a szemeim minduntalan a ház előtti fára szegeződnek.
Már hajnalban hatalmas szélviharra ébredtünk és ez nálunk kicsit máshogy van, mivel nagyon huzatos helyen lakunk, nincsenek nagyon szomszédok és egyéb objektumok, amik megszelídítik, felfogják kicsit a szél erejét, hanem, ahogy mondani szokták: " telibe kapjuk ".
A redőny zörög, a nem tökéletes nyílászárók résein süvít ilyenkor a hideg levegő és a macskák is nyugtalanok. A természet ereje mindenkire hat így, vagy úgy.
..Szóval fura érzések, gondolatok indultak el bennem a szélvihart figyelve.
Az a fa, amit nyáron ki akartam vágatni, mert folyton a térkőre potyogtatja a leveleit, de nem tudtam megtenni, mert ez a fa azóta itt van, hogy a telket kiválasztottuk . Számtalanszor elvarázsolt bennünket tavasszal a virágzó szakaszában lenyűgöző illatával és sokszor nyújtott menedéket a kisebbik cicánknak a kutyák és erősebb cicák elől és olyan ügyesen kiművelte a fára mászást, hogy igazán büszkék vagyunk rá .
Ez a fa most itt áll a szélviharban és állja ezt a bitang erőt.
Mert a szél most valamit nagyon pucol és tisztít. Teszi a dolgát . A bölcs fa pedig mit tehet?
Küzdjön vele, harcoljon ? Veszekedjen, hogy nem akarja ezt, hogy legyen már vége ?
Vagy próbálja meggyőzni, taktikázni? Netán ellene forduljon?
Dehogy ! A fa csak bízik a gyökreiben és belelazul a szélbe.
Mert tudja, hogy nem a harc, hanem az elfogadás a bölcsesség. És hogy minden elmúlik egyszer.
S addig is, közben is : ha egy -egy ága megreccsen, ha kifordul egy -egy korhadtabb ága és elválik tőle, ha a gyökerei elfáradnak is a hosszú kapaszkodásba..
Mégsem nyafog, elégedetlenkedik és szidja a szelet.
A fa is és a szél is tudja, hogy mindketten a Létezés ugyanolyan csodái, egyik sem kisebb vagy nagyobb a másiknál. A szélvihar csak megerősíti a fát , de nem győzedelmeskedik felette és ha a fának egy-egy ága elválik a fától , az nem jelenti a fa kudarcát és veszteségét.
Minden jön és megy, ha eljött az ideje, megszületik és ha nincs több dolga itt , visszatér .
Visszatérése nem egy kudarc, nem büntetés és tudjuk-e hinni, hogy mélyen , igen mélyen szolgál vele egy másik létformát , az anyaföldet , amely visszafogadja őt ?

Nem abban a formában, de tovább él. Nem szűnik meg , csak másképp él ezután. A része volt valaminek és a része marad mindörökre.
Kedves barátom ! Mennyi , de mennyi fa él a végtelen erdőben, igaz?
Egyike vagy Te is az erdő fáinak, egyike az óceán cseppjeinek és az égkéket alkotó milliónyi színnek, rezgésnek, molekulának.
Ne felejtsd ezt el soha! Ne felejtsd el, ha a szél megcibál, kiforgat , ha elveszi azt , amit a magadénak és fontosnak hittél. Csak bízz a gyökereidben és lazulj bele az elfogadásba. Megtanulhattad mára, hogy a harcban, az ítélkezésben, az ellenállásban szélmalomharcot vívsz csak és az ÉLET szentségét próbálod átírni, megváltoztatni, semmibe venni!
EMBER ! Barátom! Hagyd ezt abba! Kérdezd meg magadtól: Ki vagyok, Miért jöttem? Hogy találhatok rá magamban arra, ami a rólam szóló igazság?
Hogy adhatok a gyűlülködés helyett , az ítélkezés helyett, a rémület helyett biztos menedéket magamnak és mindenkinek, aki megjelenik a világomban? Jó szót, odafigyelést, együttérzést és megértést?
Hogy mutathatnám meg a puszta létemmel, hogy megértettem milyen parányi és egyben milyen hatalmas vagyok, de nem állok senki és semmi felett?
Hogy lehetnék a fa , aki a szélviharban sem elégedetlen és a sólyom, aki a fa legszélső, legvékonyabb ágára is bátran ül, mert nem az ágban, hanem a szárnyaiban bízik?
Egy vasárnap délutáni szélviharban, a gyöngyöző húsleves hívogató illatára ismét felfigyelve ezeken elmélkedtem kicsit .
Most megyek, mert vár a szent összeolvadás a bejgli tésztájával, a mák, a dió, a kókusz , a rumos mazsola pedig már alig várja, hogy beletekeredjen a tésztába , mert ebben az Adventben egy kicsit más bejglit álmodtam meg. A szokásokból picit elmozdulni, máshogy, mást teremteni és merni élvezni a változtatás bizonytalanságát.
Valami majdcsak kikerekedik . Mert minden jól van a TEREMTÉS egészében.

Mosollyal,
Gyöngyös


Nem vagyok szent, csak egy Ember, aki épp Önmagára emlékezik

Vannak az úgynevezett nehéz napok. Tudjátok, a fájdalmasak , a " nem akarom ezt tapasztalni" szagúak, amelyekből köszönjük, de nem kérnénk.

De mégis vannak. Érezhetjük már ez előszelüket , vagy csak egyszerűen egyik pillanatról a másikra benne találjuk magunkat valamiben, ami fáj, ami széttép, ami megnyomorgat és amit legszívesebben kihánynánk. És nem tudjuk. Maxiumum öklendezünk tőle és átkozottul,  érezzük magunkat . Hogy került ez ide? Vagy én hogy kerültem ide? Ebbe a helyzetbe, ebbe a családba, ebbe az egészbe?? Kérdezzük sopánkodva, akként, akit bánt az élet, akként, akivel elbántak.

Emberként mindannyian találkoztunk már ilyesmivel, nem igaz ?

Igen . Ez is egy kitárulkozó írás lesz talán és mint annyiszor , most is megkapom azt a kérdést, hogy lehet ilyen bátor és önmagamat leleplező, hogy mindezt felvállalom és bedobom a közösbe?

Hát így.

Úgy vélem, annyi elfojtás van bennünk és akkorákat, de akkorákat vagyunk képesek hazudni még önmagunknak is. Félünk a megszégyenüléstől, attól, hogy dédelgetett énképünk porrá hullik és az ürességtől, ami utána marad. Mindeközben megfeledkezünk arról, hogy mélységesen és elválaszthatatlanul össze vagyunk kapcsolódva és az én örömöm minden létezőre kihat és az én fájdalmam csak egy parányi pont a végtelen emberi létezés közös fájdalmában.

Nagyon szeretem az őszinte és privát szférába beengedő írásokat , beszélgetéseket . Annyi, de annyi erő jön általuk, azáltal, ahogyan ráláthatunk a közös pontokra, különbözőségünkben az egylényegűre, a felszín alá. Amikor valaki leírja az életének megéléseit, azzal már eleve gyógyít. Nem tudja, de gyógyít. Gyógyul általa  maga és gyógyul mindenki, akivel bármily kis szeletkéje az ő sorsának összeér , vagy azon keresztül önmaga igazságára ráláthat. A végtelen bölcsességre , amihez Mindannyian visszatérni vágyunk és pontosan ehhez a visszatéréshez kellenek az emberi tapasztalatok.

Szóval, nem félek kitárulkozni, nem félek megosztani, nem félek támadási felületet adni és nem félek szembesülni azzal, hogy kit érdekel és ki nem.

Már megszoktam. A közönyt is és az elragadtatást is. Hol ez, hol az.

De egyben megerősödtem. Ami kikívánkozik, azt nem tartom bent , útjára engedem.

A nagy közösben úgyis feloldódik, s akit szolgál, segít , támogat, azzal összekapcsolódik.

Ez már nem ez én dolgom és hála Istennek, hogy így van !

Amikor egy hívás megválaszolódik bennünk arra vonatkozóan, hogy szeretnénk felébredni és kiteljesedni, hogy semmi mást nem akarunk, csak igaz életet élni, akkor kezdetét veszi egy sokszor nagyon gyötrelmes utazás. Egy távolság nélküli elmozdulás annak emlékezetébe, ami soha nem változott meg. " Olyan vagyok, amilyennek Isten megteremtett. És nem is lehetek más ".

Olyan szépen megfogalmazza Jézus ezt :

Egy gondolat, amellyel önmagad felett ítélkezel, olyan, mint egy zavar a végtelen lehetőségek mezejében, ami elferdíti az energia kiáradását. Te pedig meg fogod tapasztalni ennek az erejét.

Emberi tapasztalások. Választások, amiknek a hatását, erejét meg kell ismernünk. Hogy megértsük , miként teremtünk .

Persze ehhez el kell vállalni a felelősséget, hogy minden belőlem indul ki.

A világ persze nem azt tanítja. A kollektív emberi tudat egyik legnagyobb arroganciája az, hogy senki nem felelős semmiért. Hogy önmagam árnyéka fölé emelkedni csak egy öncélú. hasztalan törekvés, mindeközben a világ programjában dagonyázni felelősség nélkül , az teljesen üdvös.

Szóval amikor megjelenik bennünk a szándék, hogy csak az Igazságot akarjuk látni, az Univerzum azt mondja: kérésed számomra parancs. Avagy Isten válasza mindenre egy szeretetteljes IGEN.

Akarod? Tényleg ? Akkor nézzük, mennyire !

És jönnek a szembesítések, a próbatételek , végső soron jön minden és mindenki, aki hírvivővé válik , aki és ami képes az arcunkba tolni a legrusnyább részeinket, a legmegtagadottabb , eltorzultabb, szeretet nélkül való gondolatainkat , hitrendszerünket . A tagadásaink , önzéseink, egyéni elgondolásaink, ítélkezéseink kerülnek elénk.

..és hát...finoman szólva ez felkavaró. De ha nem finomkodom, sokkal inkább nevezném fojtogatónak, hányingert keltőnek ...és nem is sorolnám, mert ezek csak szavak , ennélfogba könnyen csak ítélkezéssé válnak. Arra kérlek, inkább a mögöttük meghúzódó érzés energiáját érezd. És tudom, hogy ha eddig elolvastad, bizony érzed.

De jó !  Mindez tökéletesen rendben van ! A jó hír, hogy mindez teljesen kerek.

Hibátlan. Teljes . Össze van rakva az utolsó filmkockáig.

Benned, Bennem, Bennünk. Mindannyiunknak.

Valaki ebben a pillanatban épp a gyönyört éli meg, felemelkedett , szenvedélyes szerelmet, a gyermeke születésének csodáját, vagy egy régi vágya manifesztálódását.

Mások épp elporladnak a veszteségeik tüzében és ebben a pillanatban éppen éhen hal egy gyermek, mert az emberiség elhitte a könnyű mesét, hogy senki sem felelős ezért.

Igen. Az élet misztériuma ebben a pillanatban is zajlik.

Kvantumszemlélettel a Teremtés egésze valójában befejeződött és az éppen zajló tapasztalás a lélek választása a végtelen mezőből. Ami az Önmagára ébredését szolgálja az adott ponton.

S mert kikerülhetetlen abból a szempontból, ahogy a részrehajlásmentes Igazságszolgáltatás fenntartja  Rendet. Azaz , hogy  bárki, vagy bármi fájdalmának, sorsának tettének megítélése azt eredményezi, hogy ugyanaz a dolog valamilyen formában folytatódni fog az ítélkezőben, mert aki ítél, az ítéltetik. Meg kell tapasztalnia mindazt, amit megítélt. Tetszik, vagy nem .

Ebben a hónapban, a szépséges októberben életem éveiben egy szép kerek fordulóhoz érkezem.

Sokszor visszatekintettem már a bizonyos " távolság nélküli utazásra", arra, hogy mennyi fátylat engedtem fellebbenni dédelgetett illúzióimról, a kapott programokról és hogy mennyivel sikerült  kicsi énem fölé emelkednem.

Kértem, imádkoztam, had legyen ez a születésnap majd valami olyasmi megszületése, ami nagyon hosszú és fájdalmas vajúdás után Önmaga legtisztább emlékezetét szüli meg .

Hogy fejeződjön be a harc, amit két részem vív: az, aki Igaz akar lenni és az, aki még nem hiszi el, hogy méltó rá.

Az elköteleződésem ez iránt olyan megélések által tétetett mérlegre az elmúlt időszakban, ami igazán összenyomorított és megtört.  És ebben mekkora kegyelem van mégis! Csak így , ezáltal érthettem meg , tanulhattam meg, amit még meg kellett.

Abban az álomban ringattam magam, hogy bizonyosan már mindent láttam és mindennel szembenéztem így 50- hez nagyon közel és az ÉLET keményen beletolta a tudatomba, a lelkembe, hogy bizony nem. Jöttek a hírvivők, Isten gyógyítói álruhában, akik azt mondák: Nézz csak ide, erre még !

Hm...

Voltam kisgyermek apa nélkül , aztán mostoha apával.Gyermekéveimet egy érzelmileg bántalmazó család mérgező energiáiban éltem. A mélybe száműztem végtelen megélés fájdalmát, melyekkel nem tudtam megbirkózni gyermekként.

Voltam jó tanuló, jó sportoló, tehetséges kosaras, válogatott kerettag.

Aztán a családból gyorsan elmenekülő fiatal menyasszony és édesanya.

Voltam reményteli várakozással a nagybetűs életbe kilépő nő, mindenkinek is megfelelni akaró munkatárs, házastárs, édesanya .

Voltam reményvesztett ,megcsalt asszony, kirúgott "legjobb munkaerő " és 30 évesen az idegosztályon fekvő, agyi trombózissal felcímkézett beteg, orvos által " időzített bombaként ketyegő " halálsoron várakozó, pánikbeteggé dermedt , talajvesztett roncs, akire nem kötöttek a biztosítók életbiztosítást.

Voltam önmagát a saját hajánál felhúzó, szellemi útkeresővé váló , spirituális útvesztőbe gabalyodó elvonult marslakó .

S mivel ez egy " kitárulkozó " írás, életem egy pontján voltam elhagyatottságot, meg nem értettséget , szeretetlenséget megélő , másutt boldogságot kereső nő.

Estem- keltem, sokszor összezúztam magam, mert az esés pofára esés volt.

Nyomokat hagyott rajtam minden.

Ahogy rajtad is. Mindenkin.

De mindezekkel együtt végre fel tudom oldozni magam és látom magam ebben a végtelen megélésben akként, aki sosem változott meg.

A sok "nemakarom " megtapasztalásban egyre bizonyosabb bennem az üzenet:  nincs olyan sospillanat, ami ne a REND része lenne az utolsó szétszaggató, szűretlen valóságával együtt. Pont akkor, pont ott.

S amikor azt hittem, hogy tényleg mindent láttam már és tudok a Szeretet jelenléte lenni, egy akkora gyomrost kaptam nemrég, ami hosszú napokra lesokkolt. Tudjátok, azt az " Üljlefiamegyes"- t.

Szembesülni egy közeli családtag fizikai fájdalmaival és vergődésével erőt próbáló ,de látni , egészen közelről látni a mentális nyomort és érezni a félelem általi menekülést, az emberekbe vetett bizalom teljes megrendülést és mindezt elfogadni egy testvér választott sorsaként - együttérzően.....hát eddigi életem legnehezebben megélt időszaka volt talán.

Ott voltak benne az állomások, a folyamat árnyalatai: a harag, a tagadás, a fájdalom, az együttérzés, az elhatárolódás, a döbbenet és sokk, az átvirrasztott éjszakák és az érzelmi fájdalom olyan szintje, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Sokat sírtam, egy darabig csak néztem magam elé, az eseményeket az elmém szüntelenül újravetítette . Hiába mentem a szokásos béke- helyeimre, sem a tónál, sem a kert végében lévő függőágyban, sem a séta- terápián nem leltem békére.

Meg kellett értenem, hogy amíg megtagadom az élettől való támadásnak , bármilyennek ítélem, mindazt, ami történik, azzal az élet teljességét tagadom meg.

Pedig csak egy felbukkanó erőteljes energia , amit a lélek azért választ, mert valamiért még tapasztalni akar általa. Összeállnak a körülmények és felkavaródik mindaz, ami a mélyben szunnyad . A gyomor is felkavaródik és háborog, mielőtt kihányja azt, aminek nincs helye.

És én, a nagy elfojtó, úgy hiszem, talán most tanulhattam, meg, hogy mindezt hogyan lehet megengedni és hogy egy ilyen fájdalmasnak ítélt tapasztalás kellős közepén ücsörögve is , a gyomorszaggató sírás túloldalán, ahogy Jézus mondja, ott találjuk az Isteni nevetést és hogy ezek a könnyek épp olyan erőteljes gyógyítóink, mint a nevetés.

A gyógyulás a megengedésben való mesterré válás- tanítja. Vagyis megengedni ezt a felkavaródást, mert ki tudja, mikor állnak össze legközelebb újra a körülmények, személyek, események, hogy ez a ki tudja mióta elnyomott ősi fájdalom meggyógyulhasson.

A legjobb pedig az egészben annak a kimondása: Nem vagyok szent , viszont egyre igazabb EMBER vagyok minden torzulásommal, minden tévedésemmel , a poklaimmal és az önmagamról hitt meséim maradékával együtt.

Feloldozni magam a szent- ség elvárásából felfedezve, hogy nem nekem kell annak lennem, hanem a bennem megszülető elfogadásnak , hogy eleve minden kifejeződés az ÉLET maga A világ ártatlan és én sem vétkeztem soha. Csak egy ember vagyok, aki önmagát tanulja .

Végül Mindannyian átmegyünk a feledés hídján és hazatérünk .

Addig is : " Szórakozz jól, mialatt megszülöd magadban Krisztust "


Áldással, szeretettel!

JÓMAGam




Minden változást, valódi elmozdulást meg kell, hogy előzzön a kétségbe vonás.

Verseim

2020.04.16

Édesanyám, édesapám, mit gondoltok rólam?