A kereső éhes marad

2021.11.13

Minden változást, valódi elmozdulást meg kell, hogy előzzön a kétségbe vonás.

Amihez rohadt nagy bátorság kell. Őszinteség. A változás fájdalmának kockázatvállalása.

Az arra való mély elköteleződés, hogy engedem, a testem, lelkem, egész lényem keresztülmenjen valamin, ami emberi kondícióimat meghaladja. Ősbizalmat kíván.

Az illúziók okozta függőségeink elengedését. És valóban. Amikor igazán gyógyul az ember lelke, tudata, olyasmit érez, mint a drogosok, amikor nem kapnak utánpótlást az enyhítő szérumból és fizikailag, mentálisan a poklaikba szállnak alá.

Függőségek és keresés.

Hm.. Hogyan kapcsolódik össze ez a két dolog? Milyen dinamika, milyen erők munkálnak ezekben ?

Mindannyiunknak vannak függőségei.

És igen. Attól még jó emberek lehetünk és azok is vagyunk.

Csak éppen irányít valami minket , hatalma van valaminek felettünk , a folytonos keresés kényszerében tart bennünket.

Csokoládé, drog, alkohol, szex, munka, turkáló, kocsik, parfümök....

Mivel az alkohol függőségemből már kigyógyultam ..:-))))))))))))))))), így a turkálóba járás és a parfümök maradtak az én függőségeim. Nőtársaim, ne nevessetek !

Sőt férfiak, tartsatok velem Ti is, ahogy egy kicsit elmélkedek erről .

Talán megéri.

Szóval, arra gondoltam,  mivel benne vagyok egy parfümös közösségi csoportban , ezt a témát választom és elkezdtem egy kicsit vizsgálódni , megfigyelni.

Az önmegismerés útján járok, tudatosan, hosszú évek, évtizedek óta.

Kereső énem sok csapdába belefutott már és szüntelenül motivál , hogy rálássak, hogy megértsem szenvedéseim okát, miértjét és hogy másokat is abban támogassak, hogy  merjenek betekinteni saját belső világukba. Merjenek őszinték lenni saját magukkal, merjenek kétségbe vonni bármit, amivel eddig azonosultak és merjünk együtt ránézni az emberi szenvedéseket mozgató közös dinamikára. Arra a tényre , hogy elfelejtettük, kik vagyunk valójában és az elme ezen amnéziája folyton belökdös bennünket a kereső én harcaiba, vég nélküli bolyongásaiba.

Mert amint egy vágy kielégül és kimegy belőle az öröm töltése, már azon is kapjuk magunkat , hogy keressük a következőt.

A megszerzés, a birtoklás , a külső örömforrások kéjes íze  hamar elveszti intenzitását és pont úgy, mint egy drogos, vagy alkoholfüggő esetében, borítékolva van a tovább keresés a következő adag utáni sóvárgás  sürgető kényszere .

De ki az, aki keres , ki az ,akinek újra és megint újra kell? És mi kell pontosan?  A dolog, vagy az elveszettségnek érzékeltség feloldása, a  " Hazatalálás " ígérete, az anyaméh melege ?

Hát..

Jómagam is szeretem a szépet. A harmóniát a lelkemben , a környezetemben. Nő vagyok.

Szeretem a finom, szép ruhát, szeretem, ha van alkalom felvenni és bepakolni egy újabb táskába. Idő kellett, mire meg tudtam magamnak engedni , mire megszültem önmagam bűntudat nélküli méltóságát a finom, szép dolgokra.

De észre kellett vennem, ahogyan belesodródtam egy labirintusba és elkezdtem bolyongani . Kereső énem átvette az irányítást. És ez a függőség.

A belső béke, az otthontalanság arra visz bennünket, hogy az újabb adag után nyúljunk.

Egyfajta elterelés. A hazatalálás elodázása, az álom tovább álmodása. Az, ahogyan elhisszük, hogy újra keresnünk kell. Pedig csak emlékezni . És ahogy visszatér az emlékezet arról, hogy kik vagyunk, eltűnik a kereső én, aki ki tudja mondani: soha nem volt semmi az, aminek gondoltam, nem veszett el semmi , amit keresni kellett volna. Csak aludtam. Csak bolyongtam.

Mert ember vagyok . A  " tékozló fiú " , aki majd egyszer úgyis hazatalál.

Szóval visszakanyarodva a parfümökhöz:

Láttam a csoportban , ahogy nők, férfiak ugyanazt csináljuk. Szándékosan írom, hogy MI, hiszen én magam is. És ez nem ítélkezés, szeretném kifejezni mélységes elfogadásomat a dologban.

Keresünk, de nem találunk.

Nem az igazi, eladjuk, elcseréljük.

Megfogadjuk, hogy ez az utolsó. De mindig jön egy újabb vágy, kíváncsiság. Mert még mindig éhezünk. Ettünk, faltunk, de nem laktunk jól, pontosabban  értéktelen falatokkal jóllakottá, boldoggá hazudtuk magunkat . De ahogy a testet, úgy a lelket sem lehet becsapni. Ami nem érték, az nem hasznosul. Mint ahogy az inzulin sokk utáni rosszullét .

Ahogyan magamat figyeltem több hónapon keresztül, megláttam valamit .

Azt , hogy nem érzem a megelégedettséget . És azt , hogy ezért keresem tovább azt az illatot, a következőt, ami talán majd meghozza... és akkor megállhatok, befejezhetem a keresést és azt mondhatom, hogy : Na, megvan, ez az én illatom. Megtaláltuk egymást, sosem kell másik. Elégedett vagyok, összetartozunk. Pont a mondat végén.

Aztán elfolyt a pont , mint papíron a tinta..és vessző lett belőle.

Miért ?

Mert az értéktelen kínálatból nehéz értékeset választani--egyrészt. Azért mert valami drága és híres, attól még lehet silány. És mondhatja rá a testem minden sejtje, hogy köszi, nem, ezt én nem tudom magamba inni, nem tudok vele eggyé válni. Nem tudom betölteni a vágyaidat, hogy velem illatozzál.

És történhet az, ami velem: Amikor elegem lett, megcsömörlöttem a jellegtelen , semmitmondó, értéktelenségtől, egyben megcsömörlöttem a kereséstől is.  Elengedtem.

" Mihelyst nem kell, mindenem a Tiéd . Ez az élet vásárcsarnokának felirata" - mondja Weöres Sándor a Teljesség felé című művében.

Életem sok pontján megtapasztaltam már ezt a mélységes igazságot.

És jött, az arcomba tolódott egy kóválygó reggelen egy illat, amit nem kerestem.

Nem is a parfümös csoportban. Hanem egy teljesen más forrásból.

És igen! A kereső nem keresett, mert elfáradt.

És akkor megtalálta őt.

Ami passzol, ami a Yin Yang- ja, amit nem a kereső kapott, hanem a megengedő.

És persze ahogy a felnőtt megtalálja az életében a belső gyermekét . Attól még, hogy ez megtörténik, az egos elme, a csintalan fickó, a fecsegő majom...nem nyugszik ám ! :-))

A minap azon kaptam magam, hogy " csak egy percre beszaladok a drogériába " , úgyis kell vennem háztartási dolgokat . Ismerős ?

És már ott is álltam szégyentelenül a parfümös polcok előtt, csak úgy megszimatolni egy illatot :-))) Csak úgy, tudjátok .Amit csereként ajánlottak az egyik megmaradt tévedésemért. Persze nem leltem fel.

És amikor szálltam virágról virágra , mint a méhecske, egy pillanatra belém hasított ott egy kérdés : " Te most igazából mit keresel ? "

És egy alig észrevehető mosoly jelent meg az arcomon.

Kifizettem a 385 forintos dezodort és valami újdonsült békével a szívemben távoztam.

Felismertem, hogy még mindig szeretem a szépet, az illatok elvarázsolnak és a lelkemig hatolnak, de ahogy gyógyultam és megerősödtem abban, aki valójában vagyok, valamit elhagytam útközben: a keresés kényszerét . A megelégedettség felülírt minden megszokást.

Azt mondják , a megszokásaink ugyanúgy vájnak medret a lényünkben, mint ahogy a folyók kimélyítik azt. És feltölteni , másfelé terelni az energiák útját, akár a folyót is, időt igényel.

Jómagam 2 évtizedes önismereti elkötelezettség és megannyi elsírt könnycsepp után kaptam például egy ilyen aprócska feloldozást a saját szívemben .

Ezért hát maradjunk szeretettel önmagunk felé türelmetlenségünkben is !

Szeretettel gondolok illatos , vagy egyéb dolgok iránt rajongó ismeretlen ismerőseimre innen- Önmagam egy megtalált részéből.

Ölelés,

Gyöngyös